Keresés
Képbeküldés
Vannak saját szakmai fotóid?
Küld be nekünk és megjelentetjük!
PrintR
PrintR $_GET
Apróhirdetések
AgrárUnió - Növénytermesztés

Innováció a természettel: A növénynemesítés új fejezete
A világ gyors technológiai fejlődését figyelve láthatjuk, hogy az innovációnak a fejlődésre gyakorolt hatása nemcsak a merész ötleteken múlik, hanem azon is, hogy azokat valós problémák megoldására alkalmazzák-e. Kevés ágazat szemlélteti ezt jobban, mint a mezőgazdaság.

Mezőgazdasági vadkárok megelőzése, csökkentése, különböző módszerekkel
Arról, hogy milyen kötelezettségeink vannak tulajdonunk, ezen belül a mezőgazdasági kultúráink védelmében, a bennük keletkező károk megelőzésében, illetve csökkentésében, már többször írtam az AgrárUnió hasábjain − 2024-ben és már idei lapszámokban is. Ebben a cikkben, ahogy az eddigiekben is, a mezőgazdasági, elsősorban a szántóföldi vadkárok megelőzése kapcsán felmerülő védekezési módok technikai, jogszabályi hátteréről lesz szó.

Létszükséglet a vízgazdálkodás – Rendszerszemlélet a fenntartható és gazdaságos termelés érdekében
Az elmúlt évtizedek hozamadatainak elemzése, valamint a már bekövetkezett és a regionális klímamodellek által előre jelzett éghajlati változások alapján kimondható, hogy szántóterületeink termőképessége várhatóan csökkenni, a termésingadozás mértéke pedig növekedni fog az elkövetkező évtizedekben, melynek elsődleges oka a Kárpát-medence egyre aridabbá és szélsőségesebbé váló klímája. Ennek ellensúlyozása érdekében a talaj vízkészletének megóvása, valamint az öntözött területek arányának növelése is szükséges.
AgrárUnió - Növényvédelem

Sikeres szőlőtermesztés? Idén is a megelőzés lesz a kulcs
A sikeres szőlőtermesztés egyik legfontosabb eleme a szakszerűen felépített és időben alkalmazott növényvédelmi technológia. Az idei év kihívásai szokás szerint kiszámíthatatlanok, ezért a megelőzés kiemelten fontos lesz – legyen szó gombabetegségekről vagy rovarkártevőkről. Jelen bejegyzésünkben a legfontosabb problémákat és az azokhoz kapcsolódó, általunk javasolt védekezési stratégiákat foglaljuk össze.

Rovarkártétel a kalászosokban – Károsító lárvák, kifejlett egyedek, kártételeik és védekezés ellenük
Kalászos gabonáinkra inkább mondhatjuk azt, hogy „gombásak”, mintsem „bogarasak”, azaz a gombás megbetegedések gyakoribbak, egyben nagyobb veszélyt jelentenek, mint a rovarkártétel. Azonban ez utóbbiakat sem szabad tétlenül szemlélnünk. Milyen kártevők veszélyeztethetik növényeinket?

Sok múlhat a kalászosok virágzáskori védelmén!
A gombaölőszeres védekezés a kalászos kultúrákban kulcsfontosságú a termésbiztonság fenntartásában. A kalászos növények, mint a búza, árpa, tritikálé és rozs gombás megbetegedései a termésveszteség mellett komoly minőségi problémákat is okozhatnak.
AgrárUnió - Apróhirdetések
1 200 Ft.-
1 Ft.-
Keresés
Képbeküldés
Vannak saját szakmai fotóid?
Küld be nekünk és megjelentetjük!