A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági vállalat augusztusban kezdte meg a betakarítási szezont, mely során 4 országban, 9600 hektárnyi kukoricát takarítanak be, melyet a vállalat legnagyobb európai vetőmagfeldolgozó üzemében, Szarvason dolgoznak fel. Az itt előállított hibridek részben a magyarországi piacot szolgálják ki, de 25 európai és Európán kívüli országba is exportálnak majd.
A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági vállalat bemutatta tavaszi vetőmag és növényvédőszer kínálatát az idén 36. alkalommal megrendezett Bábolnai Gazdanapokon. Az eseményen a vállalat szakértő kollégái készséggel álltak a termelők rendelkezésére és segítették őket a vetőmag kínálattal, valamint a növényvédelmi termékekkel kapcsolatos kérdéseik megválaszolásában.
Az alma a legfontosabb kertészeti kultúráink egyike, amely azonban nehéz éveket él át az utóbbi időben. A piaci körülmények alakulása, együttesen az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásaival, nehéz helyzetbe hozták az almatermesztőket. Számukra kiutat a magas minőségű étkezési alma előállítása jelentheti. Ehhez kaphattak teljes körű szakmai segítséget a UPL Hungary Kft. augusztus második felében szervezett Alma Szakmai Napján.
A HerbBacto-Vital A, L és T készítményei egy magyar fejlesztésű, környezetbarát, mikrobiológiai termékcsalád tagjai. Olyan talaj - és növénykondicionálók, melyek sokféle baktérium, gomba, gyógynövény és gyomnövény kombinációjából épülnek fel, így biztosítva a maximális hatékonyságot.
A KárKép az AgrárUnió mezőgazdasági magazin és portál növényvédelmi témájú weboldala. Az
oldalon szereplő adatok és információk kizárólag a tájékoztatást, valamint az ismeretterjesztést
szolgálják, így nem minősülnek szaktanácsadásnak.
A felhasználásukból fakadó esetleges direkt,
illetve következménykárokért sem az oldal szerkesztője, sem az Agrindex Kft., sem az Agrár-Média Bt.
mint az AgrárUnió és azon belül a KárKép üzemeltetője semmiféle felelősséget nem vállal.
Az oldalon
szereplő információk segítségével beazonosított károsítók elleni pontos védekezési technológia
kidolgozásában, az engedélyezett növényvédő szerek felhasználásával kapcsolatban kérje
növényvédelmi szakemberek vagy a növényvédő szer gyártójának segítségét.
Weboldalunk "sütiket" használ! Az "elfogadom" gombra kattintva Ön tudomásul veszi a használatukra vonatkozó szabályokat, melyeket a "Sütikre vonatkozó adatvédelmi tájékoztató"-ban olvashat el.
Weboldalunk "sütiket" használ! Az "elfogadom" gombra kattintva Ön tudomásul veszi a használatukra vonatkozó szabályokat, melyeket a "Sütikre vonatkozó adatvédelmi tájékoztató"-ban olvashat el.