Napraforgó-peronoszpóra (Plasmopara halstedii) tünetei a kultúrnövény levelein. A hűvös és csapadékos időjárás elősegítette a megbetegedés terjedését, az érintett területen a "megszokottnál" nagyobb számban találtunk fertőzött növényeket. Sajnos a primer fertőzés tüneteit mutató növényeket nem tudjuk már megvédeni, azok kaszatot már nem fognak nevelni, ráadásul egész évben fertőzik környezetüket.
Keresés
Képbeküldés
Vannak saját szakmai fotóid?
Küld be nekünk és megjelentetjük!
PrintR
PrintR $_GET
Apróhirdetések
AgrárUnió - Növénytermesztés

Fókuszban a palánták kiültetése
A kertészkedés legintenzívebb időszakához érkeztünk, milliónyi teendő vár ránk a kertben. A most befektetett energia későbbi megtérülése izgalmas várakozással tölti el az embert. A sikerélmény és a bőséges termés minden kertész célja és álma.

Alternatív hüvelyesek (1. rész) – A szegletes lednek és termesztése
Hazánk szántóterülete körülbelül 4,3 millió hektár, amelynek több, mint a felét három növény uralja: az őszi búza, a kukorica és a napraforgó. Azonban léteznek egyéb, jól hasznosítható növények is, talaj- és éghajlatra kevésbé igényesek, kedvező beltartalmi értékeiket nézve pedig akár a humán táplálkozásban, akár a takarmányozásban megállnák a helyüket. Sokuknak a közel-, illetve a régmúltban nagyobb szerep jutott, és számosan a világ más területén nagyobb jelentőséggel bírnak. Az alábbiakban a szegletes lednekkel foglalkozunk.
A genotípus és az vízellátás hatása a csemege kukorica termesztésére
A csemege kukorica (Zea Mays L. saccharata) a kukorica speciális alfaja, melyet magas cukortartalma és ízletes termése miatt termesztenek. A szemes kukoricától eltérően a növény természetes mutációval rendelkezik a génjeiben, ezáltal gátolt az egyszerű cukrok keményítővé alakulása, aminek a hatására a cső tovább marad zsenge és ízletes.
AgrárUnió - Növényvédelem

Öt százalékkal visszaesett a növényvédőszer-értékesítés 2025-ben
A növényvédő szerek 2025. évi költségei a teljes mezőgazdasági folyó termelőfelhasználáson belül 6,9 százalékot tettek ki, a bázisévhez képest valamelyest csökkentek. A legnagyobb volumenben 2025-ben is a gyomirtó szerekre (38,2 százalék) volt igény. Ezt követték sorrendben a rovarölő szerek (20,2 százalék), a gombaölő szerek (19 százalék) az egyéb szerek (17,4 százalék), és legvégül a gyűjtőcsomagok (5,2 százalék) – közli a Statisztikai jelentésekben az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) „Növényvédő szerek értékesítése 2025. év” címmel megjelent friss kiadványa.

Fito kalauz napraforgóban
A napraforgó gyomirtására alkalmazható – főként a kétszikűek elleni - hatónyagokról (dimetenamid-p, pendimetalin, terbutilazin, fluorkloridon, flumioxazin, imazamox) közismert, hogy a környezeti tényezőkkel (szerfelverődés, UV sugárzás, stb.) összefüggésben átmeneti stresszt okozhatnak a fejlődésben lévő növényeknek.

Segédlet a jogszerű drónos növényvédelmi munkavégzéshez
Új tájékoztatót tett közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azok számára, akik drónnal szeretnének növényvédelmi vagy tápanyag-gazdálkodási tevékenységet végezni Magyarországon. Az összefoglalóban részletesen szerepelnek a jogszerű működéshez szükséges személyi, műszaki és hatósági feltételek – adta hírül honlapján május 5-én a Hivatal.
AgrárUnió - Apróhirdetések
1 200 Ft.-
1 Ft.-
Keresés
Képbeküldés
Vannak saját szakmai fotóid?
Küld be nekünk és megjelentetjük!
